Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
I. Fejezet - Érezz

Misa egy sokemeletes irodaház tetején állt. Ott fenn még hűvösebb volt a levegő, a feltámadó szél, pedig csak rontott rajta, de őt ez nem érdekelte. Már hozzá szokott. Minden este egy ehhez hasonló épület tetején áll és hallgatja az éjszaka hangjait, majd útra kél. Most is így tett. Határozott léptekkel indult meg a lapos tető párkánya felé, majd egy nagy lendülettel levetette onnan magát. Emberileg felfoghatatlan volt, hogy érkezhetett olyan puhán a kifeszített huzalokra, amik egy rádiótoronyhoz vezettek. Ezen egyensúlyozva ért el az építményig, ahol igen kecses szaltóval a vasrácsok között kötött ki. Könnyedén lendült egyre fentebb, majd szinte a torony legtetejénél megállt. Előtte még két irodaház magasodott, ezek választották el a hídtól, ahova igyekezett. A szél feltámadt, és ő csak erre várt. Behunyta szemeit és elrugaszkodott. Ismét a huzalon kötött ki, amin keresztül hamar elérte a hatalmas épületet. A párkányokon felszökkenve haladt a tetőig, ahol lendületét megtartva szaladt végig, majd átlendült a másik irodaházra. Ha most látta volna valaki azt hitte volna nem is embert akit lát, hisz úgy szállt a levegőben akár egy madár. Itt azonban megtorpant. Kicsit kifújta magát, majd várt. A szél újra feltámadt, ő pedig elmosolyodva folytatta útját, hogy háztetőkön, hol villanyoszlopokon szökkent át. Úti célja alig pár lépésnyire volt tőle. A híd tartószerkezetén suhant felfelé, míg el nem ért egy bizonyos pontig. Itt már nagyon magasan volt, nem kellet attól félnie, hogy meglátják, főleg nem így éjszaka. Megállt egy pillanatra, majd lehajolt, hogy az oda erősített kötelet kioldja. Ezt még ő maga hozta ide fel, hogy utána szabadon közlekedhessen a folyó felett. Erősen megmarkolta, majd ellökte magát a kötél kicsit túllendült, mikor a túloldalra ért, ő ekkor engedte el és akrobatához illő mozdulatokkal a híd legmagasabb pontjára érkezett. A szél erősen fújt ott fenn, de őt nem tudta megingatni. Lassan leült és csak élvezte, ahogy a hideg levegő az arcába csap. Szeretett itt lenni, de ma mégsem volt olyan töretlen a jókedve. Minden évben ezen a bizonyos napon szomorúság telepedett a szívére, amit igazából ő maga sem értett, hisz a szíve mélyén még örült is, hogy így alakult a sorsa. Ennél a gondolatnál keserű mosoly jelent meg ajkain, hisz most maga előtt látta azt a napot. A trapézokon gyakorolt Édesanyjával, aki egy neves cirkusz egyik leghíresebb artistája volt. Lánya imádott ilyenkor vele lenni. Tehetsége már közel állt ahhoz, hogy olyan jó legyen, mit édesanyja, pedig még csak tíz éves volt. Akkor este is remek formában volt, mégis számára ez egy határvonal volt életében. Már több mint egy éve baj volt a szemével. Néha homályosan látott, vagy akár fél szemére nem is látott semmit, de ez nem akadályozhatta meg abban, hogy felmásszon a trapézokra. De ezúttal megijedt, mikor egy lendülés közben homályosodni kezdett minden, majd végleg elsötétült. El sem tudta már kapna a másik trapézt, a teste leblokkol. Érezte, hogy ez most nem a szokásos „rosszullét.” Teste a védőhálóban kötött ki. Szíve szaporábban kezdett verni, majd szemei könnybe lábadtak, mikor felfogta, hogy nem lát. Édesanyja rémülten vette őt karjaiba, belőle pedig feltört a zokogás. Mikor végre el tudta mondani mi történt. Azonnal a szemorvosához siettek, aki nem tanácstalanul állt előttük a vizsgálat után. Nem tudta, hogy miért történt, ami történt, de az biztos volt, hogy Misa megvakult… egy ideig nem mert a trapézok közelébe menni, és édesanyja sem engedte neki, ő mégis egy hónap múlva ott állt egyedül az elcsendesedett „színpadon”. Remegő kezekkel kezdett el felmászni a létrán, de mikor felért különös, de kellemes meglepetés érte. A ponyva résein besuhant egy kisebb szellő, és megmozdított benne valamit. Szinte érezte, hogy mi van körülötte. Nem kellet hozzá látnia, hogy tudja, mi merre van. Kicsit magabiztosabban nyúlt a trapézhoz. Érezte annak rezgését, s mikor elrugaszkodott, teljesen meglepődött. Körülötte, minden lüktetett, pontosan tudta, hova érkezik, majd a szaltó után. Arcán boldog mosollyal egyenesedett fel és hunyta be szemeit. Érezte, hogy valami megváltozott benne. Újra nekirugaszkodott. Úgy repült a levegőben, akár egy madár, szabadnak érezte magát…
Az emlékkép végén a Misa felsóhajtott. Már lassan tizenkilenc éves lesz, de látása még mindig nem tért vissza. Az orvosa szerint bármikor meggyógyulhat, de az is lehetséges, hogy örökre vak marad. Régebben még várta, hogy rendbe jöjjön, de ez a vágy napról-napra elhalványodott. Tokióba költözve új kihívások fogadták. Új területeket kellett meghódítania. Hisz minden éjszaka Útra kelt, hogy felfedezze a várost… felülről…

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.